A kézműipar a céhek létrejöttétől az első ipartörvényig

 

A céhek újjáalakulása, a céhes művesipar fellendülése a török ​​​​​​​​uralomi időkben - párhuzamosan a város újratelepülésével, újjáépítésével - után kezdődött. Vác, Püspök-Vác és Káptalan-Vác együtt - a megye második legiparosodottabb településévé vált a 18. század végére, ahol 17 céh működött. A 19. században a céhek száma csökkent ugyan, de az 1828-as összeírás adatai szerint a város iparos lakosságának aránya 20% körül mozgott.

A 19. század közepétől a kézművesipar szervezeti kereteinek átalakulása zajlott le. Sem az 1851. február 6-i Geringer-féle Ideiglenes Utasítás, sem az 1859. december 20-án kibocsátott, 1860. május 1-én életbe lépett Iparrendtartás nem jelent jelentős változást a céhek belső működésében. A páten utasításával a remeklést továbbra is kötelezővé tette a céhek részére. Mivel az iparengedélyek kiadásának joga 1857-től a közigazgatási hatóságok - ebben az esetben a városi tanácsot - illette, sőt az Iparrendtartás értelmében a tanács lett a város iparosainak, iparos szervezeteinek elsőfokú iparhatósága, az iparengedélyezettek száma megnőtt. Az Iparrendtartás szellemében alakult meg 1867-ben a Váci Első Általános Iparegylet.

A cezúrát a céhek megszűnését kimondó 1872. évi VIII. törvénycikk, az Ipartörvény szabály. A törvény IV. fejezete rendelkezik az ipartársulatokról. A céheket, a törvény életbe lépésétől három hónapon belül meg kellett szüntetni, 9 hónapon belül nem alkotnak ipartársulatokat, vagyonukat elveszítik.   

            A céhek megszüntetése azonban nemcsak a korszerűbb gazdasági átalakulást, a fejlődést mozdította elő, hanem - mivel az iparengedélyek kiadását nem kötötték a képesítést igazoló dokumentumokhoz, minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, tekintet nélkül bármilyen iparágat, bárhol szabadon gyakorolhatott - a mezőgazdaságból megélni nem tudó , az iparűzéssel kacérkodó, sok esetben egyszerűen csak szerencsét próbáló kontárok beáramlása a kézműiparba feszültségeket teremtett. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1874-ben készített összeírása szerint abban az évben 57 iparágban 475 önálló iparos működött a városban. Az ipartársulatok jogosítványai elégtelennek bizonyultak tagjaik érdekvédelmére, ezért az ipartörvény elutasítása már az 1870-es évek derekától országos méretűvé vált. Mindez szükségessé tette a törvény felülvizsgálatát és revízióját.

 

 

Az Ipartestület megalakulása

 

1884-ben megszületett a második ipartörvény. Az 1884. évi ipartörvény XVII. törvénycikke rendelkezett többek között az ipartestületek megalakításáról is. Ipartestületet a törvényhatósági joggal felruházott, és rendezett tanáccsal bíró városokban, illetve azokban a községekben lehetett létrehozni, ahol az iparosok száma eléri a 100 főt. Létrehozásához az iparosok kétharmadának támogatására volt szükség, valamint az illetékes iparkamara meghallgatására és a törvényhatóság támogatására. Egy-egy városban csak egy ipartestület alakulhatott. Akkor már megalakult az ipartestület oda minden iparosnak be kellett lépnie. Az ipartestületi tagság alapfeltétele lett az iparűzésnek. Kereskedőket és gyárosokat nem lehetett ipartestületekbe kényszeríteni. Ipartestületek és ipartársulatok egymás mellett is működnek egy településen. Ha azonban az ipartársulat tagjainak kétharmada az ipartestületbe olvadás mellett döntött, úgy megszűnt az ipartársulat, s vagyona beolvadt az ipartestületbe.

            Az alispán 1886. január 24-én keltezett szintén utasította Réthy Ignác polgármestert az ipartestület megalakítására. Hosszas előkészületeket követően 1886. szeptember 19-én, az Aranyszarvas vendéglőbe hívták össze a váci iparosokat, ahol az ipartestület megalakításáról szóló döntést hozott. Elkészült az alapszabály, amely a megalakulás dátumaként szintén szeptember 19-én jelölte meg. Az elnök Friedrich Alajos, az ideiglenes jegyző Borosy Ferenc lett. Az alapszabály minisztériumi jóváhagyására 1887. március 2-án került sor. Ezt követően, a már hivatalosan is működik „Váczi Ipartestület” megkezdte az előkészületeket az alakuló ülés összehívására, és a végleges elnökség megválasztására. A május 8-ára összehívott első alakuló ülés választási eredménye ellen óvást emeltek, így a választásokat meg kellett ismételni. A július 3-án megtartott közgyűlés már eredményes volt. A megjelent 163 iparos közül 118 szavazatot kapott Olaj Ferenc csizmadia mester, aki az ipartestület első elnöke lett. Megválasztották az elöljáróságot – 24 rendes és 6 póttag – és a 3 fős számvizsgáló bizottságot. Az ipartestület első hivatalos helyiségében a megalakulás helyszínén az Aranyszarvas vendéglőben volt. Két szobát béreltek erre a célra a váci iparosok. 1890-ben már a Mária Terézia rakpart 592. számú házában béreltek egy helyiséget. 1893. május 1-én újból költözött az Ipartestület. A Budapesti főút 4. számú ház földszinti összes helyiségét bérelték ki. 1900-ban az Ipartársulat megvásárolta a Kossuth Lajos utca 4. számú házat. Ez volt a váci iparosok első önálló székháza. 

            1887. december 29-én a városi tanács iparhatósági biztosul Gajáry Gézát nevezte ki. 1888. április 15-én a molnár ipartársulat bejelentette megszűnését, s teljes vagyonával belépett az ipartestületbe. 1889. október 27-én tartotta alakuló közgyűlését a Váci Iparos Segédek Önképző- és Betegsegélyző Egylete, s 1889-ben megalakult az Ipartestület Temetkezési Osztálya.

 

A tanonctól a mesterig

 

            Az 1884-es ipartörvény egyik célja a kisipari munka színvonalának biztosítása, a mesterségükhöz nem értő kontárok visszaszorítása volt. A törvény az iparágakat két csoportba osztotta: engedély alá eső, és engedély alá nem eső iparokra. Az engedély alá eső iparágak közül megkülönböztették a képesítéshez kötött, illetve a képesítéshez nem kötött iparokat. A képesítést igazolni kellett. E célból különös hangsúlyt fektettek az iparosok képzésére. A nem önálló munkavállalók számára 1884-től kötelező a munkakönyv.

Vácott 1884-ben kezdte meg működését az ipariskola. A tanulók minden tanév végén kiállításon mutatták be vizsgadarabjaikat. Az oktatás hetente kétszer az esti órákban folyt. Napközben a tanonc mestere műhelyében tanult. 1920-ban az Ipartestület foglalkozik a tanoncok problémájával. Egyrészt sérelmezték, hogy az oktatás ugyanis már délután két órakor megkezdődött, másrészt a tanítás színvonalát is kifogásolták. Az Ipartestület 12 tagú bizottságot állított fel, amely havonta ellenőrizte az ipariskola működését. Az 1922-es ipartörvény szerint csak olyan egyén vehető fel tanoncnak, aki legalább az elemi iskola negyedik osztályát vizsgálja. A tanoncok felszabadítását vizsgához kötötte a törvény. A tanoncvizsgáztató bizottságot az Ipartestület választotta meg tagjaiból, a vizsgadíjakból befolyt összeg is a testület bevételeit növeli. Az 1936-os ipartörvény már magasabb – hat elemi – iskolázottsághoz kötötte a tanoncok felvételét, a tanulóidő nem lehetett kevesebb 3, s több 4 évnél.

1937. január 15-től iparjogot csak az nyerhetett, aki a mestervizsgát sikeresen letette. A mestervizsga-bizottság tagjai között megtaláljuk az Ipartestület tagjait. A váci Ipartestület számára asztalos-, bognár-, cipész-, csizmadia-, szabó-, hentes-, mészáros- és kovács iparban engedélyezték a mestervizsga-bizottságot. A többi ipar esetében a mestervizsgát Budapesten vagy Újpesten kellett letenni. Ettől az évtől bővült a testület, a váciakon kívül Felsőgöd, Kisnémedi, Őrszentmiklós, Püspökszilágy, Sződ, Vácbottyán, Vácduka, Váchartyán és Vácrátót községek iparossága is tagjai közé tartozott. A testület neve is változott: Vác és Vidéke Ipartestülete-re.  

  

Az Ipartestület rendezvényei

 

            Az Ipartestület Alapszabálya szerint évente egyszer, márciusban közgyűlésen kell adni a testületnek az előző évben végzett munkájáról. A közgyűléseket a nagyobb vendégfogadókban bérelt helyiségekben, vagy a Kurián tartották. Évente – olykor többször is – a téli és a nyári szezonban tartottak bálokat, jótékonysági esteket, bevételt általában jótékony célra fordítottak. A Lőházban tartott nyári táncmulatságok zártkörűek voltak.

            Fényes külsőségek között ünnepelték meg a testület megalakulását 40., majd 50. évfordulóját. A korabeli újságok beszámoltak az eseményről. A gazdasági helyzet miatt a 40. évfordulót ünneplőkről így írt a korabeli sajtó:” Az ünneplők zöme csak másnapreggel ment haza egy szép nap emlékével… megkezdeni a munkás negyvenedik esztendőt. Ha lesz munka.” 

            Az Ipartestület megalakításának 50. évfordulóján - az ünnepség részeként – avatták fel az Elaggott Iparosok Otthonát. Az ünnepségen képviseltette magát a minisztérium, az Iparkamara, az Ipartestületek Országos Központja, az Újpesti Ipartestület, a vármegyei iparos blokk és a helyi egyesületek is.   

1934-ben rendezte meg az Ipartestület az első karácsonyi kézműipari kiállítással egybekötött vásárát. A siker akkora volt, hogy ezt minden alkalommal megrendezték.

 

Quell Rudolf tevékenysége

 

            Quell Rudolf neve összefonódott a Váci Ipartestületével. Az 1871-ben született harisnyakötő mester már 29 éves korában az Ipartestület elöljáróságának tagjai közé választották. 1919-ben lett a testület elnöke. Az elnöki tisztet haláláig, 1944-ig viselte. 1929-ben az Ipartestület megrendelésére festményen örökítették meg elnöküket. Támogatottsága azonban nem volt teljesen, mert a korabeli lapok arról számoltak be, hogy ismeretlen egyének a székházban úgy megrongálták a festményt, hogy újat kellett festetni.

1930-ban kormányzói kitüntetésben részesült, elnyerte a Signum Laudis-t. Az eredetileg katonai kitüntetést 1922-től kaphatták meg polgári személyeket. A kitüntetéssel egyúttal a Váci Ipartestület és az iparosok munkáját is elismerték. Az Ipartestület egy díszalbummal ajándékozta meg elnökét erre az alkalomra.

            1930-ban indította útjára az Ipartestület évkönyvét. Az évkönyv 1948-ban jelent meg utoljára. A testület éves beszámolóját, fontosabb tudnivalókat, jogszabályokat és a tagnévsort tartalmazzák. Az évkönyv kiadását a benne megjelent reklámokból fedezték.

            Quell Rudolf kezdeményezésére épült fel a Székház és az Elaggott Iparosok Otthona. A Kossuth Lajos utcai székház értékesítéséből befolyt összegből 1932-ben megvásárolták a Szentháromság tér 1. számú házat. 1933. október 8-án adták át a felújított Székházat. A korabeli sajtó így írt az átadásról: „Most az udvara is nemzeti színekkel díszítve. Jobb oldalán az ipartestület irodája s az a híres nagyterem áll, melyről az utóbbi időkben az iparosokon túl is sokat beszélnek. Valóban megérdemli az érdeklődést. Nem nagy terem, de mennyezeten oly remek freskókkal, minő szépet ma nem találunk a városban.” 1935-ben a Csizmadia Ipartársulat feloszlott, ingatlan vagyonát, a Berkes utcai székházat az ingóságokkal és a készpénzvagyonnal együtt az Ipartestületnek adta át. Adományokból kezdődött meg a ház felújítása. 1936-ban már idős iparosokat fogadott be a „Quell Rudolf Elaggott Iparosok Otthon”-a. Az Otthon fenntartásáról az Ipartestület gondoskodott. Az évenként megrendezett nyári mulatság teljes bevételét az Otthonnak ajánlották fel, de ezen felül a helyi iparosok folyamatos természetbeni és anyagi támogatással járultak hozzá a költségekhez.

 

 

Az ipartestületek megszüntetése és a KIOSZ működése a '60-as évek végéig

 

A második világháború hatására a kisiparosokat ért anyagi veszteségek, még az országos átlagnál is jóval nagyobban voltak. 1947-ben azonban már mutatkoztak a fejlődés jelei. A Vác és Vidéke Ipartestület taglétszáma is nőtt. Az elnökség jelentése szerint 1947. december 31-én 829 rendes és 39 önkéntes tagja volt a testületnek. Az utánpótlás is biztosítottnak látszik: 200 tanoncszerződést kötöttek az év folyamán. Sikerült helyreállítani az „Elaggott Iparosok otthona” épületét is.

Az államosítások 1947 közepétől vettek nagyobb lendületet. A fordulat évében 1948. június 4-én jelent meg a Magyar Köztársaság kormányának 6.110/1948. sz. rendelete, az ipartestületek megszüntetésérõl. Azokat a feladatokat, amelyek értelmében az ipartestületek ügykörébe utalt jogszabály, a továbbiakban az 1946-ban létrejött KIOSZ látta el. Az iparkamarák megszüntetésével a KIOSZ végezte az iparigazolványok kiadását és az anyagkiutalást is.

1950. január 1-ével elindult az első ötéves terv a kisipar működési lehetőségeinek körét szűkítette. A „Kisipar 5 éves” fő célkitűzésének tekintette kisipar nagy visszafejlesztését, valamint a szövetkezetet, ahol volt erre mód. Vácott 1950-ben 184 iparos és 126 kereskedő szüntette be működését. A legnagyobb lemorzsolódás – 100%-os – a hentesek és mészárosok körében volt, mind a 33 hentes és mészáros visszaadta az iparengedélyét. A sütőipar szocializációjának egyik hathatós eszköze az önállóan dolgozó pékeket súlyos lisztkorlátozás volt. A megélhetési gondok miatt arra kényszerültek, hogy felajánlják üzemeiket a Váci Sütőipari Vállalatnak.

Az 1956-os forradalom utáni gazdaságpolitika enyhítette a kisipart sújtó hátrányos megkülönböztetéseket. Főként a ktsz-ekben dolgozók számára vált könnyebbé a munka, mivel mind az eszközpark, mind pedig az anyagellátás szempontjából kedvezőbb helyzetben voltak, mint az önálló műhelyben dolgozó iparosok. A '60-as évektől lassú növekedés tapasztalható a kisiparosok számában, de messze alatta maradt létszámuk az 1947-eshez képest. A nem csupán váci, hanem a környék településein élő és dolgozó kisiparosokat tömörítő KIOSZ váci csoportjának mindössze 343 tagja volt 1965-ben, ami alig 40%-a az 1947-es létszámnak.

 

 

A KIOSZ működése a rendszerváltásig

 

Az 1968-as reform, az „új gazdasági mechanizmus” jótékonyan hatott a kisipar fejlődésére. Különösen a szolgáltatási szektorban és az építőiparban tett szert nagyobb jelentőségre a kisipari munka. A '70-es évek második felében a kisiparon belül a szolgáltatások aránya lényegesen nagyobb volt, mint az árutermelésből fakadó forgalom. Mindig megfigyelhető, hogy néhány korábban jelentős kisipari foglalkozás területén – szabók, cipészek, kárpitok - jelentős volt a visszaesés.

            Újból megjelentek a reklámok – előbb nem nevesítve az egyes iparosokat – ezzel szemben a kontárokkal, a kisipari munka igénybevételére buzdítanak. A KIOSZ által szervezett helyi bemutatók népszerűsítették a míves munka mestereit.

A régi kézműves hagyományok éltek tovább Váci György könyvkötő mester munkásságában. Vác és Kiskunhalas díszpolgárává választotta a kétszeres arany-díjas könyvkötő mestert. Munkát, és a könyvkötő szakma történetét bemutató kiállításokat szervezett. Díszkötésű könyveivel megajándékozta többek között a Magyarországra látogató II. Erzsébet angol királynőt és II. János Pál pápát is. Mesterségének művésze volt, a könyvkötészet iránti szeretete tanítványok során adta át.

 

 

Az Ipartestület újjáalakulásától napjainkig

 

1988-ra elkerülhetetlenné vált a KIOSZ korszerűsítése. A kötelező tagsági viszony megszüntetése, a szervezet korszerűsítése volt a témája az 1988. augusztus 31-én megtartott aktíva értekezletnek. 1990. április 1-től a kötelező tagságot az önkéntesség váltotta fel. Az átalakító és alapszabály előkészítő bizottság munkájának eredményeként 1990. augusztus 23-án megalakult a Vác és Vidéke Ipartestület. A szervezet célja kettős volt, egyrészt az új gazdasági helyzetben megfelelő érdekvédelmet nyújtani a tagok számára, másrészt ápolni a régi iparos hagyományokat. A Vác és Vidéke Ipartestület alapító tagja lett az 1990. szeptember 23-án megalakult IPOSZ-nak.

            Az újjáalakult Ipartestület első feladata az új székház építése volt. Az ünnepélyes átadásra 1991. október 3-án került sor. 1994-ben a testület együttműködési megállapodást kötött Vác Város Önkormányzatával. A testület tagjai részt vettek a város gazdasági életében.

            A hagyományokat folytatandó 1993-ban és 1994-ben évkönyvet jelentetett meg az Ipartestület, majd 1994 decemberében megjelent újságját, a Váci Ipartestületi Híradót. Hasonlóan elődjéhez, igyekszik a testület segítséget nyújt a szakképzésben. Ennek érdekében együttműködnek a Király Endre Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolával. Az Ipartestület részt vesz a „Szakma kiváló tanulója” országos verseny döntőjében és közreműködik a szakmunkások vizsgáztatásában is. Több alkalommal rendeztek kiállítást és vásárt, mely egyben bemutatkozási lehetőségek is jelentett a tagok számára. Az Európai Unióhoz való csatlakozás újabb kihívást jelentett a helyi iparosok számára is. Az Ipartestület igyekszik mindenben segítségére lenni tagjainak.

            Az ipartestületi hagyományok ápolásának jegyében a testület megünnepelte újjáalakulásának 10., és jogelődjének, a Váci Ipartestület megalakulásának 120. évfordulóját.