Címer
Megalakult Vác új képviselő- testülete

A 2024. október 9-én tartotta alakuló testületi ülését Vác Város Önkormányzata.

A megválasztott polgármester és képviselők letették az esküt, és megválasztották az új testület alpolgármestereit, tanácsnokait, bizottsági elnökeit és tagjait.

A módosított SZMSZ alapján négy bizottság került létrehozásra. Az eddigiekhez képest a Lakásügyi Bizottság lett újonnan megalakítva.

 

Ipartestületünk és az Önkormányzat által a harminc éve, 1994. március 30-án megkötött „Együttműködési megállapodás” alapján, mint azóta minden ciklusban, most is biztosított a többség (11:4 arányban) egy helyet a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságban, az együttműködésünk szélesebb körű biztosítása érdekében.

 Már a rendszerváltás utáni első ciklusban is részt vettünk az Önkormányzat munkájába, de a 1994-ben megkötött megállapodás alapján egy szélesebb körű, napi szintű együttműködés van közös céljaik elérése érdekében, a város érdekeinek képviseletében. Az Ipartestület az együttműködés során is maximálisan betartotta az alapszabályában is deklarált politika mentességét. Ezért is tudott minden testülettel együtt dolgozni, függetlenül azok politikai hovatartozásuktól. Ezt a jövőben is maximálisan betartjuk.

 

Köszönjük az új testületnek, hogy a velünk való együttműködést a továbbiakban is fent kívánják tartani.

 

Az alakuló ülésen, illetve az október 17-én megtartott rendkívüli Testületi ülésen megválasztásra került alpolgármesterek.

Inotay Gergely

Kiss Zsolt

Rozmaring Sándor

 

3 tanácsnok került megválasztásra

Jess Kinga a társadalmi kapcsolatokért,

Tótváradi-Nagy Bence a nyilvánosságért,

Rosta Zoltán a nemzeti és helyi érdekek képviseletéért lesz felelős.

 

A Bizottságok elnökeinek és tagjainak az alábbiakat választotta meg:

Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság

Molnár Nándor (elnök)

Jess Kinga

Makrai Zsolt

Szádoczki Imre

Tótváradi-Nagy Bence

Ványai László

Buchwald Imre (külsős tag)

Horváth Tibor (külsős tag)

Mezei Attila (külsős tag)

Tumbász András (külsős tag)

Vámos Edit (külsős tag)

 

Emberi Kapcsolatok Bizottsága

Kárpáti-Kelemen Kata (elnök)

Jess Kinga

Molnár Nándor

Tótváradi-Nagy Bence

Ványai László

Bagyinszki Beáta (külsős tag)

Bánhidi Péter (külsős tag)

Iványi Károlyné (külsős tag)

Pintér-Buzsik Szilvia (külsős tag)

 

Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság

Ferjancsics László (elnök)

Molnár Nándor

Szabó Csaba

Tótváradi-Nagy Bence

Lédermayer Regina (külsős tag)

Lukácsa Ida Ibolya (külsős tag)

Szemes Béla (külsős tag)

 

Lakásügyi Bizottság

Makrai Zsolt (elnök)

Ferjancsics László

Jess Kinga

Mokánszky Zoltán

Ványai László

Boda János (külsős tag)

Csatainé Ocsenás Erika (külsős tag)

Nogula Ildikó (külsős tag)

Szimon Renáta (külsős tag)