Az ipartestületről röviden
Az Alispán 1886. január 24-én keltezett levelében utasította Réthy Ignác Polgármestert az Ipartestület megalakítására. Ezen időpont tekinthető a Vác és Vidéke Ipartestület megalakulásának. A II. világháború végéig a város gazdasági, társadalmi életében meghatározó szerepet játszott.
A világháború következtében a kisiparosokat ért anyagi nehézségek még az országos átlagnál is nagyobbak voltak. A létszám 1947-ben több mint 800 fő volt. 1948-ban hozott kormányrendelet az Ipartestületek megszűnéséről döntött. Azokat a feladatokat, amelyeket a jogszabály az Ipartestületek ügykörébe utalt a továbbiakban a KIOSZ-ként látta el. A tagság ebben az időben kötelező volt.
Ebben a több mint négy évtizedben hosszú időn keresztül az iparosok megtűrtként végezték munkájukat, a rendszer nem akarta befogadni Őket.
1990. április 01-től a kötelező tagságot az önkéntesség váltotta fel.
A rendszerváltás után, 1990.augusztus 23-án újra alakult a Vác és Vidéke Ipartestület, amely az 1886-ban megalakult Ipartestület jogutódja. A szervezet célja kettős volt, egyrészt az új gazdasági helyzetben megfelelő érdekvédelmet nyújtani a tagok számára, másrészt ápolni a régi iparos hagyományokat.
1994.március 30-án az Ipartestület Együttműködési megállapodást kötött a Vác Város Önkormányzatával. Célja, hogy Vác városban együtt működve fejlesztik a vállalkozói környezetet és tevékenységükkel elő segítik az iparosok, vállalkozók szakmai és gazdasági fejlődését. A megállapodást követően szorosabb munkakapcsolat alakult ki a két testület között, de ugyan ez elmondható a hivatal és vállalkozások kapcsolatára is. Ipartestület tagjai olyan városi munkában vettek részt, amelyek tovább öregítették az Ipartestület jó hír nevét, elismertségét. A teljesség igénye nélkül Váczi György könyvkötészete, Fleischinger György míves kovácsoltvas termékei, Kucsák Gábor könyvkötészete és nyomdája, Madách Imre Gimnázium, Hattyú utcai lakótömb, Földhivatal, Okmányiroda, rendelők, oktatási intézmények, TISZK, az I. Világháborús emlékmű, Főutca - Főtér program, főtéri műemlék épületek felújítása, városi intézmények karbantartása, felújítása stb.
Az Ipartestület mindig következetesen képviselte a vállalkozók érdekeit. Az elmúlt 35 évben is a mindenkori elnökség mindvégig vállalta a kihívásokat, nagyon kemény munkát végzett. A város társadalmi gazdasági életében aktívan vállalt szerepet. Munkájukat politikamentesen, a mikró és kisvállalkozók valamint Vác város érdekében végzik. Részt vesznek és támogatják az Önkormányzat, a bizottságok, sportegyesületek, egyesületek, egyéb civil szervezetek munkáját. A szakképzés területén a szakmai utánpótlás nevelésében mindenkor aktív szerepet vállalnak. Tagjai jelentős szerepet töltenek be a város polgári életében, ismertségnek, köztiszteletnek örvendtek az 1886-os megalakulás óta a mai napig.